Programok középiskolásoknak

Válogass kedvedre a BME TTK olyan tudománynépszerűsítő és tehetséggondozó programjai közül, mint a kari nyílt napok, labor- és iskolalátogatások, a Science Camp előadássorozat izgalmas előadásai, kísérleti bemutatók, szakkörök vagy a Science Camp nyári tábor. Ezeket alább négy programcsoportba soroltuk: tudománynépszerűsítő, tehetséggondozó, egyetemi felkészítő programok és versenyek.

Tudománynépszerűsítő programok

A BME TTK egy középiskolásoknak szóló Science Campus nevű programsorozattal szeretné népszerűsíteni a természettudományokat az érdeklődő diákok körében.  A Science Campus magában foglalja a kari nyílt napokat, labor- és iskolalátogatásokat, izgalmas előadásokat, kísérleti bemutatókat, valamint a Science Camp nyári tábort. Szemezgess kedvedre a Science Campus alábbi programjai közül!
 

Kari Nyílt Nap 2018 nov. 16-án

A BME hagyományos egyetemi nyílt napja mellett minden évben külön kari nyílt napot tartunk középiskolásoknak, melyen megismerheted Karunk életét, illetve a BME fizikus és matematikus képzését.


Nobel-díjas kísérletek középiskolásoknak

Mérési szakkört szervezünk középiskolásoknak, melyen modern, Nobel-díjakhoz kapcsolódó témákban végezhettek kísérleteket. Vizsgálhattok atomi méretű szerkezeteket, szupravezető anyagokat, készíthettek hologramot, tanulmányozhatjátok a folyadékkristály kijelzők működési elvét, kísérletezhettek lézerekkel vagy akár egy atomreaktorral!

Labor- és iskolalátogatások

Korlátozott számban egyedi bejelentkezés alapján is lehetőséget nyújtunk arra, hogy középiskolás csoporttal laboratóriumainkba látogassatok, vagy akár elmegyünk az iskolátokba előadást tartani!

 

Új Science Campus előadássorozat

2018 őszén egy új, ismeretterjesztő előadássorozatot indítunk. Következő előadás: 2018.12.07. Légrády Dávid: CT, PET és MRI ma: GPU és AI.

Kattints a részletekért!


BME TTK Science Camp - nyári tábor középiskolásoknak

A BME TTK bentlakásos nyári tábort szervez középiskolásoknak 'BME TTK Science Camp' néven. Legközelebb 2019 júliusában!


Kísérleti bemutatók

Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézet népszerű demonstrátora rendszeresen tart látványos kísérleti bemutatókat. Látogass el te is te is hozzánk, vagy nézd meg honlapunkon a korábbi bemutatókról készült videókat!


Tehetséggondozó programok

A Nemzetközi Fizikai Diákolimpiára való felkészülést az ország öt nagyvárosában (Budapest, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár) működő fizikai diákolimpiai szakkörök segítik. Ezek minden középiskolás számára nyitott, heti rendszerességű foglalkozások, amelyeken elsősorban elméleti feladatok megoldására kerül sor. A budapesti olimpiai szakkörnek a BME Fizikai Intézete ad otthont. Ugyanitt a kísérleti felkészülést segítő tehetséggondozó mérési szakkört is szervezünk, ahol a középiskolás diákok mérőpárokban dolgozva végezhetnek méréseket.

Fizikai diákolimpiai szakkör

A Nemzetközi Fizikai Diákolimpiára hosszú évek óta szintén a Fizikus Hallgatói Laboratóriumban válogatjuk ki, és itt készítjük fel a magyar csapatot. 2011 óta itt tartjuk a budapesti olimpiai felkészítő szakkört is. Ez az elméleti szakkör nyilvános, nem kell rá jelentkezni, bármikor be lehet kapcsolódni.

 

Tehetséggondozó mérési szakkör

A Fizikai Intézet 1998 óta indít tehetséggondozó mérési szakköröket a Fizikus Hallgatói Laboratóriumban. Az októbertől februárig kéthetente kedd délutánonként megtartott szakkörön 11.-es és 12.-es középiskolások mérőpárokban, tanári segítséggel végezhetnek méréseket (elsősorban korábbi évek OKTV döntőinek mérési feladatait).


Egyetemi felkészítő programok

A BME-re jelentkezőket egyetemi felkészítő programok segítik a tanulmányok megkezdésében. Ezek egy része önálló tanulásra, gyakorlásra alkalmas online segédanyagok (BME Alfa) formájában, más része pedig nyár végi tanfolyam (KecsAp) keretében kerül szervezésre.

BME Alfa

A BME Alfa online gyakorlófelület matematikából és fizikából, amelyet a https://alfa.bme.hu honlapon lehet megtalálni. Témakörökre lebontott segédanyagok, tesztek segítik a középiskolásokat a matematika, fizika önálló gyakorlásában, az érettségire való felkészülésben. Használata ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
 

KecsAp

A nyár végi, önköltséges matematika tanfolyam segíthet azoknak a gólyáknak, akiknek hiányosságaik vannak matematikából és azoknak is, akik szeretnék bővíteni az ismereteiket. A tanfolyam nem csak leendő BME-s hallgatóknak szól, hanem azoknak is, akik bármely felsőoktatási intézményben foglalkozni fognak matematikával.


Versenyek

A BME TTK több nívós országos matematika- és fizikaverseny szervezésében aktívan részt vesz, ezzel is segítve a tudomány népszerűsítését a tehetséges középiskolások körében.

Első Európai Nukleáris Verseny középiskolásoknak

Az ENEN+ H2020 Európai Uniós projekt keretein belül 2019. július 1-5. között kerül megrendezésre az első európai nukleáris témájú verseny középiskolások részére Budapesten. A versenyen háromfős csapatok vehetnek részt nukleáris témájú videóanyag elkészítésével.

BME Alfa matematikaverseny

Több kategóriában, 6 online fordulóban tesztelhetik a tudásukat a diákok. Csatlakozni a honlapon történő ingyenes regisztrációval lehetséges: (https://alfa.bme.hu/). A verseny célja, hogy pontverseny formájában minden középiskolás számára segítsen a matematika gyakorlásában és az érettségire való felkészülésben.

 

Eötvös-verseny

Magyarország legrégebbi fizikaversenyét az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szervezi. A feladatkitűzésben és a versenyzők dolgozatainak értékelésében a BME Fizikai Intézet munkatársai is részt vesznek. A nagy presztizsű versenyen azok a diákok vehetnek részt, akik vagy középiskolai tanulók, vagy a verseny évében fejezték be középiskolai tanulmányaikat.